Nagy boldogsággal tudtuk meg november végén, hogy babát várok. Alig vártam, hogy kikürtölhessem mindenkinek. Nem is nagyon sikerült a családtagok, barátok és közeli ismerősök előtt titkolnom, mert a legtöbb illattól émelyegni kezdtem, minden percben el tudtam volna aludni és a közérzetem sem az igazi a mai napig sem. Most vagyok 12 hetes és ez a cikk már régóta érett bennem.
Két gyerkőcünk mellé érkezni fog a harmadik. Nagycsaládosok leszünk, amit én is és a férjem is nagyon szerettünk volna. De én is nőből vagyok, és mikor a nagy öröm egy boldog várakozássá alakult át bennünk, jöttek a nem kívánatos „női” gondolatok. „Három gyerek, biztos bírni fogom?” „Jól meggondoltam én ezt?” „Lesz elég türelmem?” „Biztos mind a háromra tudok úgy időt szakítani, hogy egyik se szenvedje kárát?” Ismerősek ezek a gondolatok? Szerintem sokan átestünk ezen az időszakon és ez természetes is, úgy gondolom.
Az nem mindegy, hogy hogyan reagálunk ezekre. Nyakon tudjuk-e csípni magunkat és megálljt tudunk parancsolni ezeknek az érzéseknek, gondolatoknak, vagy nem? A társadalomban sajnos nem illik a baba várás sötét oldaláról beszélni, pedig ahhoz, hogy nekünk várandós nőknek könnyebb legyen, igen is beszélni KELL róla. Fontos tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel a gondolatokkal és nem vagyunk ettől rosszak, gyengék. Mindössze felborult a hormon háztartásunk, fáradtabbak vagyunk az átlagosnál és vagyunk, akik émelygünk is naphosszat.
Az új helyzet és az ingerlékenység
Gyakorló anyukaként igyekszem tudatosan nevelni gyermekeimet azokkal a módszerekkel és szemlélettel, amiket blogbejegyzéseimben, leveleimben és posztjaimban is képviselek. Folyamatosan képzem és fejlesztem magam, hogy minél többet tudjak nyújtani gyermekeimnek és persze követőimnek (és így közvetve sok sok gyerkőcnek). Korábbi türelmetlenségemet sikerült minimalizálni és a gyerekekkel is egyre jobban megtalálom a hangot. Könnyebben megértem őket és gördülékenyen vagyunk képesek együttműködni egymással. Aztán furcsán kezdtem érezi magam és nem sokra rá ki is derült, hogy babát várok.
Mióta babát várok, azóta észrevettem, hogy sokkal nehezebb tudatosnak maradnom egy-egy helyzetben és sajnos többször emelem fel a hangom és dünnyögök, zsörtölődök magamban. Persze, mikor észreveszem, igyekszem tudatossá válni,
mert ugye fontos, hogy milyen szülői mintával szolgálunk! De van, hogy a fáradságtól nem is olyan egyszerű. Előjött újra a megfelelési kényszer, az önmarcangolás is. Megoldások keresése helyett sokszor azon kapom magam, hogy legszívesebben eltűnnék egy időre mindenki szeme elől. Sajnáltatom magam. Sokszor olyan érzés kap el, hogy soha nem leszek kész, semmire nincs időm, mit fognak szólni mások, stb…
Mire is gondolok itt? Ha nincs időm mindenre, akkor a fontossági sorrend szerint haladva végzem a dolgom. Korábban, ha nem jutottam a végére, nyugodt szívvel dőltem el a kanapén, mondván, hogy nem robotolás az élet, pihenni is kell és a gyerekekkel töltött minőségi idő a legfontosabb. Na most hiába tudom, hogy ez így van rendjén, mégsem tudok nyugodtan leülni pihenni pár percet, mert egyből kattog az agyam, hogy nem végeztem.
Mégis mit lehet tenni?
Férjem adta meg nekem az első lépést a saját megoldásom felé. Amikor először kiborultam ezen, nagyon határozottan ágyba parancsolt és valahogy sikerült is aludnom egy jót. Annyira fáradt voltam valószínűleg, hogy már arra sem volt energiám, hogy kattogjon az agyam, így sikerült elaludnom. Mikor felébredtem, csoda történt. Könnyebben vettem az akadályokat, nyugodtabb tudtam maradni a gyerkőcökkel szemben is, mert ismét tudtam, hogy nem velem akarnak kitolni, mikor csintalankodnak, hisz csak gyerekek. Így megint sikerült nyugodt körülmények között, békés eszközökkel terelgetni az útjukat. Itt is bebizonyosodik, hogy az öngondoskodás mennyire fontos az életünkben.
Aztán jött a következő fáradsági hullám és megint kicseréltek, ismét előjött dinkanyu! Itt viszont már tisztában voltam vele, hogy időt kell szakítanom egy alvásra. Mert mindenkinek jobb az, ha nem fordulok ki ismét magamból. Persze lefeküdtem, de kattogott az agyam, nem bírtam elaludni. Erre is megtaláltam a kis stratégiámat! Ilyenkor eszembe juttatom, hogy mennyivel jobb volt, mikor pihent voltam és a családomnak is mennyivel jobb. Lenyugodtam ettől és elnyomott az álom.
Mit lehet tenni, ha már dinkanyu akciózott?
Legfőképpen, ha felismerjük, hogy most akaratlanul is kerülünk rossz passzba és csinálunk meggondolatlanságokat, valljuk be magunknak, hogy ezt nem így kellett volna. Ne kezdjünk el lelkiismeretfurdalást okozni magunknak és másokat se kezdjünk el hibáztatni. Emberek vagyunk, van ilyen. Igyekezzünk tudatosan végig gondolni a dolgokat!
Magamról tudom, korábban is hajlamos voltam idő előtt elveszíteni a fejem. Sokáig éltem abban a tudatban, hogy nem én tehetek arról, hogy rosszul érzem magam. Mindig a környezetemet akartam megváltoztatni és minden eszközt bevetettem. Persze semmi mást nem értem el vele, minthogy elharapózott a helyzet és én is rosszul éreztem magam mindig, meg a hozzám közel állók is.
Több év kemény munkája nyomán sikerült az életemet ismét az irányításom alá venni. Most, hogy babát várok, sokszor úgy érzem, hogy visszafejlődtem. Többször tör rám az az érzés, hogy kezdhetem újra összerakni magam. De ha egy kicsit megállok és elgondolkozok azon, hogy mi is történik most velem és én mit tudok tenni magamért és a családomért, hogy könnyebben átvészeljük ezt a hormon gazdag időszakot, rájövök, hogy mellettem állnak.
Nyíltan beszélek Nekik a bennem zajló érzésekről és megkérem Őket, hogy kicsit legyenek velem ilyenkor elnézőbbek. Elmondom Nekik minden egyes dinkanyu fellépés után, hogy ne haragudjanak, ez nem Nekik szólt. Nagyon nagyon szeretem Őket és igyekszem sokat pihenni, hogy ritkán változzak át. Ilyenkor még a 2,5 éves kis Bandita is átölelve mondja, hogy „szejetlek anya”.
Így válik széppé az áldott állapot!
Összességében, ha végig gondolom, ez az élet velejárója. Nem lehetünk minden pillanatban felhőtlenül boldogok. Vannak nehéz időszakok, de át lehet keretezni ezeket és meg lehet találni azokat a megoldásokat, amivel széppé varázsolhatjuk őket. A lényeg, ha kizökkenünk az egyensúlyonkból ismerjük fel gyorsan és igyekezzünk újra egyensúlyba kerülni önmagunkkal. Persze ezt először el kell sajátítani, aki még nem tudja, hogyan tud egyensúlyban lenni önmagával, hogyan tud tudatosan tenni azért, hogy jobban érezze magát, útmutatóra van szüksége.
Segítség képpen készítettem egy e-mail sorozatot, összeszedtem benne azokat a kis aprónak tűnő feladatokat, amikkel én is elkezdtem anno a változás útjára lépni. Magam kárán megtanultam, hogy egyszerre mindent nem lehet. A fokozatosság és az apró kis sikerek sokasága adja meg az élet ízét. Ha érzed magadban a változás igényét, indítsd el az értesítéseimet és Színezd újra Te is az életed!
Mit tanulhat a gyerkőc ebből az esetből?
De térjünk csak vissza ahhoz, hogy mit tanul a gyerkőc abból, ha kifakadok, de utána képes vagyok odamenni hozzá és elmondani Neki, hogy nem miatta volt és nem Neki szántam? Sajnálom, hogy rajta csattant, pedig nem érdemelte meg?
A gyerkőc legfőképpen azt tanulja meg, hogy emberek vagyunk és nem mindig tudunk megfelelni a helyzeteknek. Viszont ha elbukunk, az is az élet velejárója és fel kell vállalnunk, hogy nem sikerült. Fel kell vállalnunk, ha megbántottunk valakit, mert ezzel a bátorságunkat, önbecsülésünket és tiszteletünket mutatjuk ki a másik felé. Ha ezt a példát látja, nagy valószínűséggel ő is képes lesz megtanulni felvállalni érzéseit, hibáit és tudatosan képes lesz tenni azért, hogy rendbe hozza azt.
Hisz gyermekünk példaképei mi vagyunk!
Gyalog Hortenzia
Mit gondolhat ilyenkor a férjem?
Mit gondol a férjem, ha egy meggondolatlan mondat után képes vagyok odamenni hozzá és bevallani, hogy nem úgy gondoltam? Nem akartam bántani, csak rossz passzban vagyok? Félreértettem esetleg valamit, amit ő nem is bántásból mondott nekem?
A férjem is megértő és támogató, mivel tudja – mert mindig elmondom neki -, hogy nem szeretném bántani, csak ilyenkor a régi hibás minták kerülnek felszínre, amiket a fáradság és a hormonok miatt nem tudok kordában tartani. Ez a fajta kommunikáció pedig kölcsönösen, egyre jobban működik közöttünk. Tudjuk magunkról, hogy nem vagyunk gondolatolvasók és ha nem szeretnénk félreérteni egymást, akkor érdemes nyíltan beszélnünk a bennünk zajló dolgokról.
Merjünk beszélni az érzéseinkről! Ne fojtsuk magunkba, mert annak káros hatásai vannak! Tanuljuk meg, hogyan tudjuk kifejezni magunkat, mert az elfojtott érzések gyermekeinkben is mély nyomokat hagynak!
Merj tenni magadért! Mert ezzel gyermekeidért is teszel!!!
Gyalog Hortenzia