Mikor az első gyermekünket vártuk, ugye nem kerültünk ebbe a helyzetbe. Nem kellett azon gondolkozni, hogy mi mit tehetünk azért, hogy a gyerkőcünket már most, a baba várás ideje alatt fel tudjuk készíteni a kis tesó érkezésére. Mit tudunk tenni azért a gyermekünkért, aki a középső lesz, ha meg-jön a tesó. Sok családban felüti a fejét a középső gyerek szindróma, amit úgy vélem, hogy tudatos szülőként gyönyrűen lehet kezelni.
Nálunk ugye már két gyerkőc van, az egyik kisfiú, a másik kislány. A lánykánk az idősebb, így anno Vele voltam ugyanebben a helyzetben, mikor jött a tesó, mint most a kettő gyerkőccel. A lányok szeretnek babázni, szeretnek cseverészni és általában sokkal nagyobb segítőkészség van bennük, mint a fiúkban. Kihangsúlyozom, hogy általában, mert természetesen mint mindig, ebben is vannak kivételek.

A fiúkkal kicsit másabb a helyzet. Altalában a fiúk agyában az érzelmi terület pici korukban még nem annyira fejlett. Őket a kíváncsiság, a kalandvágy és az akarat hajtja, amiből adódik, hogy nem is lehet olyan könnyen megértetni velük a dolgokat, ha ők nem motiváltak benne. Ebből adódóan kérdem én, mi motiválhat egy kettő és fél éves kisfiút abban, hogy jön a tesó? Kiderítjük! Ebben biztos vagyok!
Ahogy más korban levő gyerkőcök esetében is ki lehet deríteni és ha jót akarunk nekik és magunknak is, érdemes megtanulni, hogy hogyan 🙂
Milyen félelmeink törnek elő, ha kiderül, hogy jön a tesó?
Amikor kiderül, hogy jön a második, harmadik vagy többedik gyerkőc, a legtöbb anyukában ezek a gondolatok is megfordulnak: „Mi lesz, ha féltékeny lesz a tesóra?”, „Hogy fogom megoldani, hogy Vele is annyi időt tudjak foglalkozni, amennyit igényel, mikor egy pici baba rengeteg időt elvesz?”, „Mi lesz, ha ettől érzelmileg sérülni fog?”, „Mi lesz, ha bántani akarja majd a tesót?”, „Jó anyuka leszek?”, „Igazságot fogok tudni tenni köztük?”, „Mi lesz velünk?” és lehetne még sok sok kérdést írni, ami ilyenkor végig pörög a fejünkben…
Hogyan legyünk tudatosak a „jön a tesó” kérdéskörben?
Minden gyereknevelési kérdéshez a következő szempontok alapján szoktam hozzá állni és javarészt sikeresen végig is tudjuk ezek alapján vinni a „szoktatási” szakaszt:
- Mi kell a gyereknek? Mik az alap szükségletei, amiket mindenképpen kell teljesíteni ahhoz, hogy testileg és lelkileg egészséges legyen?
- Mik azok, amik motiválják? Mikor szokott segítőkész lenni? Hogyan tudtam eddig együttműködésre bírni?
- Melyek azok a készségek, amik elsajátításával könnyebb neki is egy tesó mellett boldogulni?
- Ezekből mik azok, amiknek már a birtokában van és mik azok, amiket meg kellene tanítanunk Neki?
- Hogyan tudunk a gyerkőcnek segíteni abban, hogy ezekben a készségekben fejlődni tudjon?
Mik az alap szükségletei egy gyerkőcnek?
Minden gyerkőc énközpontú, és fontos azt is tudni, hogy minél kisebb, annál sértetlenebb az önbecsülése. Mondjuk már magzat korban is külső hatások érik, mert az anyuka által megélt érzések már befolyással vannak rá. Ahhoz, hogy ezen a kezdeti önbecsülésén ne vagy kevésbé essen csorba, nagyon fontos három érzés, amivel folyamatosan töltekezniük kell. Ha úgy tetszik, van három érzelmi puttonyuk, amit időnként fel kell tölteni 🙂

A „jön a tesó” projektben is ezek a legfontosabbak:
- Fontosnak érezni magát – minőségi időt szeretnének a szülőkkel face-to-face. Anyával is külön és apával is külön és úgy hogy csak róla szóljon ez az idő. Nem a tesóval is, hanem csak vele. Napi 15-20 perc szülőnként már nagyon szépen fel tudja tölteni ezt az érzelmi puttonyt. Ha nem tudunk ennyit foglalkozni a gyerkőccel, igyekezzünk valahogy átszervezni a napjainkat, hogy minimum a 15 perc meg legyen. Hosszú távon kifizetődő, mert sok hiszti elkerülhető vele és az egész család kiegyensúlyozottabb lesz már csak ettől az egy kis változtatástól.
- Fontosat tenni – felelősség vállalás. Akármennyire is furcsán hangzik, de a gyerekek önállóak akarnak lenni és a kicsik főleg azonnal és mindenben 🙂 Ha pici koruktól kezdve figyelünk arra, hogy legyenek olyan feladatai a gyerkőcnek, amikért ő a felelős és azt megtanítjuk neki, hogyan kell elvégezni és rábízzuk, ezzel nagyon boldoggá tehetjük őket. Ha meg szeretnének tanulni valami újat, adjunk időt nekik és főleg magunknak, hogy megtanulhassák! Ha belegondolunk, hosszú távon ez is a mi malmunkra hajtja a vizet.
- Értékes tagja lenni a családnak – ez az előző ponthoz is köthető akár, de azért szeretném mégis külön venni, mert itt nagyon fontos az, hogy az új pici babával kapcsolatban is értékesnek kell, hogy érezze magát. Olyan perspektívába helyezzük gyermekünk számára a testvér fogalmát, amiben megélheti azt az érzést, hogy a tesónak igenis nagy szüksége van az ő jelenlétére is. (Adhatunk neki kisebb feladatokat a tesó körül, majd ha megszületik. Ha tudjuk, hogy jön a tesó, már előre beszélgethetünk ezekről vele.)
Hogyan derítsem ki, mik motiválják a gyerkőcöt?
A legfőbb szempont úgy gondolom itt az, hogy mennyire vagyunk képesek elvonatkoztatni attól a hibás sztereotípiától, hogy „én ismerem a gyerekemet”. Sokszor találkozok olyan esetekkel akár szülő-gyermek, akár párkapcsolat terén, hogy meg van győződve az egyik fél arról, hogy ismeri a másikat. Azt ismerhetjük, hogy mire mi a reakciója a másik embernek és az ránk milyen hatással van, de nincs az az ember a földön, aki minőségi beszélgetések híján bármit is tudhat arról a másik emberből mi hozza ki azt a reakciót.
Ezért is nagyon fontos az, hogy őszinte, minőségi beszélgetéseket rendszerezzünk a mindennapjainkban a szeretteinkkel, ahol ítéletek nélkül tudunk beszélni érzéseinkről, szükségleteinkről és képesek vagyunk hasonlóképpen meghallgatni a másikat. Sajnos a tapasztalatom az, hogy ezek a beszélgetések nagyon hiányoznak a hétköznapokból nagyon sok helyen és így azt sem tudják sokan, hogy hogyan is kellene nekiállni megismerni a másikat. A közeljövőben tervezem, hogy ezzel kapcsolatban is készítek egy online tréninget, remélem sokatoknak segíteni fog majd. Amennyiben szeretnél róla értesítést kapni, ide kattintva feliratkozhatsz az éresítéseimre.
A „jön a tesó” projekthez szükséges alap készségek
Általában a türelem, a segítőkészség, az empátia, a kapcsolódás képessége, az érzelmi intelligencia és az önkifejezés készségei a legfontosabbak. Természetesen minden család más és más, ezért lehet csak általánosságokban beszélni, ha nem egy konkrét helyzetet, családot vizsgálunk. Vannak családok, ahol a gyerkőcnek a nyugalom, a kitartás vagy más készséget is szükséges kialakítania mielőtt megérkezik a tesó, ha a család helyzete azt kívánja. Vannak családok, ahol pedig jó pár készség már kialakult a csemetében vagy az alap természetének része.
Itt szeretnék biztatni minden kedves családot -, ahol éppen jön a tesó és a gyerkőcöket fel szeretné készíteni az új helyzet gördülékeny kialakulására úgy, hogy a legkevesebb hátránya származzon belőle bárkinek is – egy kis kutató munkára. Mit is értek ez alatt? Gondoljuk végig, hogy milyen készségekkel rendelkezünk mi magunk, szülők azok közül, amik a gyerkőcnek is szükségesek. Gondoljuk végig, hogy ezekből mik azok, amiket már Tőlünk képesek voltak elsajátítani a gyerekek és mik azok, amik esetében még van hova fejlődni. Akár kupaktanács formájában is meg lehet ejteni ezek leírását, így már itt fontos projekttagnak érezheti magát a gyerkőc 🙂
Készségfejlesztés otthon
Mikor már meg van az a lista, hogy milyen készségeket érdemes fejlesztenünk a gyerkőcünknél, állítsuk ezeket fontossági sorrendbe. Az a legfontosabb, amelyik a legközelebb viheti a családot a vágyott, idilli hangulat felé, ha már megérkezett a kisbaba.
Azt tudnunk kell, nincsenek gyors módszerek és csodákra képes praktikák! Ha szeretnénk, hogy a gyerkőc például türelmesebb legyen, akkor beszéljünk vele erről. A legfontosabb, hogy olyan keretet adjunk ennek a beszélgetésnek, ahol a gyerkőc maga is szeretné megtanulni, hogyan lehet türelmesebb. Kérdezzük meg Tőle, hogy neki mi haszna származik abból, ha türelmesebb lesz? Szerinte hogyan fog kinézni az élete, miután már megtanult türelmesebbnek lenni? Így érdekeltté tehetjük őt is.
Készítsük fel a gyerkőcöt, mi vár rá…
Beszéljük meg, hogy ezt mi módon tudja majd gyakorolni. Bátorítsuk, támogassuk. Az elején tisztázzuk vele, hogy az természetes, hogy a kezdetekben nem fog olyan eredményeket elérni, amilyeneket szeretne, viszont minél többször érzi azt, hogy ez nem volt jó próbálkozás, annál előbb fog eljönni az a pillanat, amikor már érzi magán a fejlődést. Mindenképpen tudatosítsuk benne, hogy ezek nem kudarcok, hanem újabb lehetőség arra, hogy megpróbálja egy kicsit másképp.
Figyeljünk arra, hogy csak bátorítást kapjon Tőlünk és a környezetétől. A destruktív kritika az önbecsülését fogja rombolni. A bátorítás is az igyekezetére, a kitartására és a fejlődésére irányuljon és legyen mindig őszinte.

Ha van olyan mesehőse, akinek ez a tulajdonsága megvan, lehet ő a példakép, akitől lehet tanulni, meg lehet lesni, hogy ő hogyan csinálja és ki lehet próbálni. A lényeg, hogy folyamatosan gyakorolgassa. Amikor nagyon letörik egy egy kudarcnak megélt próbálkozás után, nyugodtan kérdezzük meg tőle, hogy szerinte az ő mesehőse mennyit gyakorolta, mielőtt megtanulta? Ő sem tört le, mert tudta, hogy sikerülni fog. Biztassuk, hogy más feladatok esetében is milyen kitartó volt, most sem kell mást tennie.
Ünnepeljük meg a sikerét…
Megbeszélhetjük vele azt is, hogy ha megtanulta a készséget, akkor a barátaival akár meg is ünnepelheti. Beszéljük át részletesen, hogy hogyan szeretné megünnepelni, kiket szeretne meghívni, ezeket le is írhatja, vagy mi, ha még nem tud írni. Itt is legyünk következetesek, ha megígérünk valamit az ünnepléssel kapcsolatban, igyekezzünk, hogy úgy is legyen. Itt érdemes azt is lefektetni, hogy mi lesz az a jel, ami azt mutatja, hogy elsajátította a készséget a gyerkőc (pl. egy hete türelmesen vár a sorára, ha anya vagy apa éppen nem ér rá).
Nekünk szülőknek is kell jó pár készség ahhoz, hogy végig tudjuk segíteni gyermekünket a tanulási fázison. Főleg a türelem, a megértés a gyerek elfogadása, ami szerintem a legfontosabbak!
Mik a terveim?
Már tervezés alatt van egy olyan coaching csomagom, ami szülőként segít elsajátítani azokat a készségeket, amikben úgy érzitek, hogy fejlődnötök szükséges ahhoz, hogy a legjobb kapcsolatot tudjátok kiépíteni a gyermekeitekkel. Terveim szerint márciusban lehet majd jelentkezni rá és áprilisban kezdődhet is a munka. A részletekkel a későbbiekben fogok jelentkezni.

Annyit előre tudni kell, hogy minőségi segítséget szeretek nyújtani minden résztvevőnek, így limitálni fogom a jelentkezők számát, hogy mindenkire elegendő időm legyen. Ha nem szeretnél lemaradni róla, itt feliratkozhatsz az értesítéseimre és biztosan küldeni fogom az e-mailt, ha elkészültem vele.
Ajánló
Szeretném figyelmedbe ajánlani Szülő-terelgető zárt facebook csoportunkat, ahol bátran felteheted az aktuálisan foglalkoztató kérdéseidet és aktívan dolgozunk azért, hogy gyermekeinknek a lehető legjobbat nyújthassuk szülőként. Szerető kis közösség alakult ki, gyere csatlakozz hozzánk.