Három szintű kapcsolat létezik
Amikor kisgyermekként éltük a világunkat, érzelmileg függtünk szüleinktől. Meghatározta a fejlődésünket, hogy ők mit közvetítettek felénk. Összeolvadunk a hozzánk közelálló emberekkel és érzelmileg függünk tőlük. Ezt a fajta kapcsolódást hívják kapcsolati függőségnek. Ez felnőtt korunkra is kihat, ha nem tanuljuk meg a módját, hogyan vagyunk képesek függetlenedni. Ha nem érezzünk, hogy egymagunk is teljes értékű emberek vagyunk, akkor a párkapcsolatunkban is hajlamosak vagyunk túlzottan érzelmileg társunktól függeni (társfüggőség).
Ahogy cseperedtünk, egyre inkább szerettünk volna önállósodni, és sokszor igyekeztünk a szülők általi határokat feszegetni ennek érdekében. Ezek az időszakok a „dackorszak” és a „kamaszkor”. Itt mindenáron a függetlenségünket szerettük volna megélni. Ha sikerrel jártunk, kialakult egy egészséges énkép, melynek tudatában képesek vagyunk kiszakadni a körülöttünk levő világból és képesek vagyunk egyetlen zárt rendszerként is funkcionálni. Azaz képesek vagyunk magunk felé fordulva megismerni saját reakcióinkat a körülöttünk levő világ hatásaira és ebből tanulva fejlődni tudunk.
De általában ez a kettő egymás nélkül nem létezhet bennünk. Ha függetlenedni szeretnénk és esetleg sikerül is, ahogy jön valami gond vagy probléma, szükségünk lesz támaszra és legfőképpen azok támaszára vágyunk, akiktől függetlenedni szerettünk volna. Tehát kimondható, hogy ezen kettősség hatására kialakuló konfliktusok segítségével tudjuk változtatni (növelni vagy csökkenteni) saját határainkat, ezért fontos a konfliktusokat más megközelítésből is látni. Valamint érdemes elsajátítani azt a kommunikációs módot, ahol a legnagyobb eséllyel vagyunk képesek win-win helyzetre törekedve fordulni a másik fél felé ilyen helyzetben.
Kapcsolataink harmadik szintje már egy tudatos szint, amit csak úgy vagyunk képesek kialakítani, ha tisztában vagyunk önmagunk független egységével és ennek tudatában igyekszünk kapcsolódni másokhoz. Itt kezd érdekessé válni az a világ, amit az együttműködő kommunikáció hitvallásán és gyakorlatias megközelítésén keresztül tudunk elsajátítani. Ezt a fajta kapcsolatot nevezzük kölcsönös összekapcsolódásnak. Lényege, hogy magunk teljes tudatában vagyunk képesek empátiával a másik felé fordulni.
Mi is az empátia?
Az EMK tanai szerint az empátia nem csupán a másik féllel való azonosulást és a másik fél helyzetébe való beleélő képességet jelenti, hanem képesek vagyunk teret adni magunknak arra, hogy megismerjük magunkat olyan értelemben, hogy a másik fél hogyan hat ránk.
Az EMK négy lépése
Ha az együttműködés jegyében szeretnénk kommunikálni, elsőként szükséges megismerni magunkat az adott helyzetben, pillanatban, amiben kapcsolódni szeretnénk a másik félhez.
Ez a megismerés is csak úgy jöhet létre, ha hasonlóképpen kapcsolódunk magunkhoz. Ennek az együttműködő kapcsolódásnak négy lépése van:
megfigyelés -> érzés -> szükséglet -> kérés
Megfigyelés
Megfigyelem mit látok, hallok, érzékelek, mit gondolok az adott helyzetben. Fontos, hogy a megfigyelésem mindig objektív legyen!!! Azaz értelmezés nélkül írom le azt, amit érzékelek! Ügyelek arra, hogy ne befolyásoljanak az érzéseim, ne vonjak le következtetéseket a történtekből, hanem objektív tényként írjam le őket.
A megfigyelésben, mikor egy másik féllel szeretnénk kapcsolódni, érdemes pontosítást kérni tőle. „Jól hallom, hogy azt mondtad …” és a tényeket visszakérdezni, hogy biztosan ne legyen félreértés.
Érzés
Érzelmeink, érzéseink egyértelműen azt tükrözik, hogy a körülöttünk és a bennünk érzékelt (objektíven megfigyelt) világra hogyan reagálunk MI magunk. FONTOS!!! Hogy ugyanerre az érzékelt világra mások másképpen reagálnak! Mindenki a saját világa, világlátása szerint.
Minden hatás, minden történés először az érzéseinket aktiválja. Csakis ez után vagyunk képesek értelmezni érzelmi reakcióinkat, a feltörő gondolatainkon és beszédünkön keresztül.
Érzéseink feltárása egy másik fél előtt: úgy érezhetjük, hogy ez sebezhetővé tesz minket. Viszont ha az erőforrásunkat, szükségletünket is megismerjük, ami párosul az érzésünkhöz, felvértez minket, hogy képesek legyünk kiállni magunkért.
„Sokféle néven neveztek már engem… Sosem hallgatom meg, mit gondolnak az emberek! Inkább ahhoz kapcsolódom, hogy mit éreznek, és milyen szükségleteik vannak. Azt igyekszem meghallani, hogy mi él az emberekben, mi zajlik bennük… nem azt, hogy mit gondolnak rólam.” – Marshall Rosenberg
Szükséglet
Minden bennünk megjelenő érzés, abban a pillanatban egy-egy erőforrás-szükségletünkre hívja fel a figyelmünket. Úgy képzelhetjük el ezt leginkább, hogy együtt, elválaszthatatlan párosként élnek bennünk az érzéseink és szükségleteink. Ha tudatosan figyelünk arra, hogy egy adott pillanatban milyen objektív tényre milyen érzéssel reagálunk és az az érzés milyen szükségletünkre hívja fel a figyelmünket, egyre jobban megismerhetjük magunkat. Egyre inkább tisztában leszünk azzal, hogy mi hogyan reagálunk a világunkra.
Fontos itt meglátni azt, hogy a mi érzés-szükséglet párosaink által kiváltott reakcióinkhoz semmi köze a másik félnek. Azért érezhetjük mégis azt, mert nem vagyunk még tudatában annak, hogy az objektív tényeket figyelembe véve vizsgáljuk magunkat, ne pedig az általunk adott értelmezéseink után feltörő gondolatokra fókuszáljunk.
Erőforrásaink, szükségleteink tiszta meglátása rálátást biztosít arra, hogy uralni tudjuk érzéseinket.
Kérés
Egy jól irányzott kérésnek visszautasíthatónak, egyértelműen megcselekedhetőnek kell lennie. Egy kérés akkor lesz hatékony és hiteles, ha azt képesek vagyunk a nyitottság, a kíváncsiság és a bizalom állapotából közvetíteni. Mert fontos, hogy a másik, ha megteszi, amit kérünk, azt szívesen tegye meg.
Amikor a kérésünkre nemet kapunk, az annyit tesz, hogy arra a szükségletünkre kapunk nemet, aminek megélését szerettük volna a kérésünkkel elősegíteni. Egy másik szükségletünkre bizony minden esetben ez a „nem” adja meg az „igen”-t. Tegyük magunkat képessé ennek fényében megtalálni azt a szükségletünket, amit ez a visszautasítás tölt fel. Például, ha őszinte választ kaptunk, akkor az őszinteség iránti igényünk teljesült az adott válaszban.
Összegzés
A teljesség igénye nélkül egy kis rálátást szeretnék ezzel a cikkemmel mutatni arra, hogy milyen nagy értéket képvisel az a szemlélet, amely az együttműködő kommunikáció szerves részét képezi.
Remélem valamennyit át tudtam adni abból a sok pozitív hozadékból, amit ez a szemlélet adhat nekünk a minőségi kapcsolataink kialakításában. Akár magunk felé, akár mások felé szeretnénk ilyen módon fordulni, saját egyénünk szabadságát élhetjük meg.
Tanuljunk együtt, tanuljunk egymástól
Szeretettel várunk Szülő-terelgető csoportunkban, ahol nemsokára (2019.02.25.) elindul első kihívásunk, melynek célja, hogy gyakorolhassuk saját magunk érzéseinek és szükségleteinek megismerését. Ha felkeltette az érdeklődésed, csatlakozz hozzánk Te is! A csoport zárt facebook csoport, melyhez a csatlakozás ingyenes.
