Egész életemben azt vártam, hogy családom legyen. Volt idő, mikor esélyt sem láttam rá, de túl lendültem rajta és 2011-ben megismerkedtem gyermekeim apjával. 2014-ben meg is született kislányunk Anna. Megfogadtam, hogy neki teljesen más gyerekkora lesz, mint nekem volt. Mindent megteszek azért, hogy boldogabb élete legyen és érezze, hogy őt szeretjük a világon a legjobban.
Nyugis baba volt, de hasfájós. Mindent kipróbáltunk már, én állandó idegben voltam, mert nem tudtam mit tudnék még tenni érte. Tehetetlenségemben sokszor kiborultam és még ez csak egy helyzet volt a sok közül, amit nem tudtam érzelmileg helyén kezelni. Fáradságomban és idegességemben az apjával is egyre többet kiabáltam, veszekedések alakultak ki.
Tesó érkezése
2016-ban megérkezett Andriska, aki korababa volt. Nem sokkal, 5 héttel jött előbb, de méhen belüli fertőzést kapott és az első pár napon nem sok reménnyel kecsegtettek minket az orvosok. Ott kerültem a mélypontra. Hibáztattam magam, hogy nem vigyáztam magamra eléggé. Teljesen ki voltam, nem bírtam aludni. Az egész családi hangulatra rányomta a bélyegét az én állapotom. Persze akkor úgy éreztem, hogy a férjem sem tesz meg mindent azért, hogy én jobban legyek és mindenért a körülményeket hibáztattam. Áldozatává váltam az életemnek!
Andriska cseperedett, Anna gyönyörűen beszélt már két évesen. Imádtam őket, de nem vettem észre magam és sokszor kiabáltam, sokszor voltam szomorú és elkeseredett. Nem értettem, hogy nekem miért nem megy olyan könnyen az anyaság. Kifele persze mást mutattam, mert két csodás gyermek anyjaként boldognak kellett lennem, de otthon a négy fal között sok volt a veszekedés a férjemmel és sokszor próbáltam tehetetlenségemben kiabálással megfékezni a rosszaságot.
Az igazi mélypont
Egy nap, Andriska még nem volt fél éves sem, úgy éreztem mindenki ellenem van. El akartam tűnni a világból. Elmenni messzire! Nagyon nagyon magam alatt voltam. Azon a délutánon a gyerekek előtt kiabáltunk egymással a férjemmel, mikor Anna közénk állt. Ugyanazokkal a szavakkal, amikkel anno anyu is kiabált velem, kiabálta nekem, hogy hagyjuk abba az ordibálást. Ledöbbentem! Az ütő is megállt bennem!
Basszus Zia! Mit csinálsz a gyerekeiddel?

Rádöbbenés…
Ott ráébredtem arra, hogy ami körülöttem van, ahogy én érzem magam, annak java részét én generáltam magamnak és sajnos a gyerekeimnek is! Ezután volt pár nap, amikor mélyebbre kerültem, mint valaha. Nem vagyok anyának való! Mit csinálok? Jézusom! Minek akartam én ezt? A gyerekeimmel tolok csak ki! De a nagy önsajnálat közepette, ráébredtem valamire.
Ha én generáltam ezt az életet magamnak, akkor én befolyással vagyok rá! Én tudok változtatni is rajta! De hogyan???
Elhatározás!
Elhatároztam, hogy ha kell 1000 könyvet elolvasok, 1000 előadást meghallgatok, még az iskolapadba is visszaülök, de akkor is megtanulom, hogyan lehetek elég jó szülő! Belegondoltam ott, hogy milyen tudással indulok, hát nem volt kecsegtető a helyzet. Nagyon sok tanácsot kaptam a gyermekneveléssel kapcsolatban, amit igyekeztem használni is. Például:
- Hagyd sírni a gyereket (kikészített, még inkább rosszul éreztem magam, mikor sírt)
- Legyél szigorú, úgy tanulja meg a rendet! (ezt soha nem tudtam alkalmazni…)
- Büntesd, ha rossz.
- Jutalmazd, ha jó.
- Ne adj neki csokit.
- Ne nézze a tévét.
- Ne, ne, ne… és még sorolhatnám napestig…
Annyi olyan tanáccsal voltam ellátva, amivel mélyen belül nem értettem egyet, hogy ez még több frusztrációt okozott. Elkezdtem olvasni. Sok gyereknevelési könyvben ellentmondásokat véltem felfedezni, igyekeztem alkalmazni is őket, de sokszor éreztem azt, hogy kényszerből teszem, amit teszek, nem szívből. Csak reménykedtem, hogy beválhat! Kisebb sikereim voltak, de én még mindig ugyanúgy éreztem magam…
Akárhányszor elszakadt a cérna és kiabálás lett a vége, utána a kudarc hatására magamba roskadtam! De a gyerekeimért mindig összeszedtem magam és elhatároztam, folytatom a tanulást!
Önismeret
Egy három napos együttműködő kommunikáció (EMK) workshopon vettem részt. Meg akartam tanulni, hogyan tudok a gyerekekkel kommunikálni hatékonyan. Itt találkoztam először az EMK-val. A tréner minden szavát ittam! Rávilágított arra, hogy amíg én nem tudom, hogy mit szeretnék magamtól és egyáltalán én hogy érzem magam, nehéz lesz a kapcsolódás a gyermekeimmel. Először nem értettem persze, hogy mire gondol, de igyekeztem megérteni. Sokat töprengtem otthon is rajta, mire arra az elhatározásra jutottam, hogy megtanulom megismerni magam! Önismereti könyveket kezdtem el olvasni és még Szabó Péter Áttörésére is elmentem (hozzáteszem régen nekem ez a woodoo kategória volt)!

Kántáld, hogy „Szeretem magam!” HAHAHA
Szeresd meg önmagad! Ez lengett körül egy idő után. Bárkinek az önismereti könyve került a kezembe, mindenhol ezt nyomták! Rettenetesen idegesített! Hogy szerethetném magam, mikor anyának és feleségnek is csapnivaló vagyok!? Állandóan ez járt a fejemben… aztán egy véletlen folytán találkoztam a kids life coachinggal. Először azt sem tudtam, hogy létezik ilyen. Azt meg, hogy mit jelent, végképp nem tudtam. Viszont nagyon szépen leírták a weblapon, amire ráakadtam, hogy milyen szemléletet képvisel, miben tud egy coach segíteni az ügyfeleinek, stb…
Gyakorlatias megoldást láttam benne! Nekem ez KELL!!! Gondoltam magamban és nagy irammal, ahogy szoktam ilyenkor nekilendültem! Nem coachot kerestem, aki nekem majd segít, NEM! Beiratkoztam az iskolába! Kids life coach leszek! Az önismeretet egy kicsit a háttérbe szorítottam, tudtam, hogy itt megtanítják a hogyant!!!
Coach lettem, hogyan tovább!?
Elvégeztem az iskolát, elméleti tudásom príma! Mindig is szerettem tanulni, ezzel nem is volt gond. Az alapok viszont itt is arra épültek, hogy én, mint szülő, hogyan állok a problémákhoz, a helyzetekhez és milyen szempontok alapján szeretném azokat megoldani… egyáltalán eljutottam-e odáig, hogy higgyek magamban, hogy meg tudom oldani és keressem a lehetőségeket…
A megtanult szemlélettel és gyakorlatias megközelítéssel kezdtem bele újra az olvasásba. Olyan könyveket is újra olvastam, amikben sok minden volt, amit előtte nem értettem vagy nem tudtam vele azonosulni. Viszont a tanulmányaim során kialakult szemléletváltás meghozta a gyümölcsét… Rájöttem, hogy ha azt szeretném, hogy a gyermekem megértőbb és türelmesebb legyen, akkor nekem is azzá kell válnom! Rájöttem:
Gyermekeink példaképei mi vagyunk!
És akkor tudják a legjobban megtanulni, hogy hogyan is érdemes viselkedni, hogyan célszerű hozzáállni egy-egy kihíváshoz, ha tőlünk is ezt látják! Nekem ez hosszú hónapokban, sőt években is lehet mérni, mire letisztult és mire sikerült összeszednem azt az alap tudást, amivel nekiindulhatunk gyermekeimmel a további utazásunknak… mert megtanultam azt is, hogy ha boldoggá szeretnénk válni és gyermekeinket is meg szeretnénk erre tanítani, akkor életünk végéig érdemes fejlődni, változni és a folyamatos fejlődés öröme határtalan!!!
Az igazi öröm
Mikor látom, hogy egy igazán nehéz helyzetben helyt áll a kislányom vagy a most három éves kisfiam képes elmondani nekem, hogy valami szomorúvá tette és szeretné, ha megölelném, az helyett, hogy elkezdene hisztizni (volt ilyen is 😉 persze), határtalan boldogságot érzek!
Mikor szépen meg tudjuk oldani az esti készülődést vagy akár a reggeli rohanást úgy, hogy ők is figyelembe veszik, hogy nekem mi a fontos és én is, hogy nekik, elmondhatatlan az öröm!!! Ezek apró dolgoknak tűnnek!!! De hidd el, sok apró siker az igazi nagy siker kulcsa! Végül még azt is be kell valljam, hogy a sok siker láttán jobban is értékelem magam, sőt ki is mondom: Egyre jobban szeretem magam, mint szülő! De kántálni nem fogom 😀
Ezért gondoltam, hogy 10 egyszerűen emészthető leckében összefoglalom számodra is, hogy hogyan érdemes elindulni ezen az úton. Hogy ne kelljen hónapokig tartó kutatómunkába fognod, hogy Te is meglásd, hogy tényleg megéri és Te is képes vagy rá! Most még pár napig 1990 Ft-ért a tiéd lehet ez a 10 részes összefoglaló, de április 9-től jó pár hónapig nem lesz elérhető! Várom harmadik gyermekünket és szüneteltetnem kell a vállalkozásom! Így ha úgy érzed, meg szeretnéd tanulni, hogy mi az alapja a boldog kapcsolatotoknak a gyerkőceiddel, ne halaszd el ezt a lehetőséget!!!
A Pozitív Szemlélet Alappillérei online tanfolyamomat ide kattintva tudod megvásárolni!