Az elfojtott érzések mérgező hatásai
Ha az egyik szülő elfojtja érzéseit, hogy ne legyenek viták, ezzel gondolhatja azt, hogy jót tesz a családnak. De biztos, hogy jót tesz?
A gyerekek inkább érzelmi lények, döntéseiket is az érzéseik alapján hozzák meg. Minél kisebbek annál kevésbé képesek „hideg fejjel” mérlegelni. Mivel az érzelmek területén fejlettebbek, mint mi – vagy másképp fogalmazva, a racionalitás még nem nyomta el ezt a képességüket – bármilyen érzést is akarunk eltitkolni előlük, nagyon nagy a valószínűsége, hogy kudarcot vallunk.
Ha nem is mondja a gyerkőc, de érzi, hogy valami nincs rendben. Viszont ha ebben nő fel, hogy az egyik szülő mindig elfojtja a dühét, és alárendelődik minden helyzetben, akkor a gyerek el is tanulhatja ezt a viselkedési módot, ha számára ő a domináns szülő. Vagy másik esetben megtanulhatja ő is irányítani a konfliktuskerülő szülőt. „Az elfojtott érzések mérgező hatásai” bővebben